Pozsonyi csata emléktúra
2023. szeptember 23-24.
Szerző: Nánási Krisztina
"Egyesületünk a IX-X. század íjász hagyományainak őrzését tűzte zászlajára és ennek megfelelően végzi feladatát. De honnan erednek harci hagyományaink és konkrétan milyen emlékezetes ütközet fűzhető e korhoz? A választ minden valamire való magyar íjász jól tudja - A POZSONYI CSATA.
A pozsonyi csata jelentőségét nem kell hangsúlyoznunk, mindenki tudja, hogy a létünk forgott kockán. „decretum… Ugros eliminandos esse” („elrendeljük… hogy a magyarok kiirtassanak”) volt az ellen egyetlen célja.
Az elszántság, a bátor, de nem vakmerő taktika, az íjak kifinomult használata, és nem utolsó sorban az Istenbe vetett hit segítette győzelemre a magyar sereget a háromszoros túlerővel támadó idegen hódítókkal szemben.
Azt gondolom, minden honszerető ember vágya, hogy megismerje a csata történetét és helyszíneit. A meghívással mindenki számára megvalósulhatnak fenti szándékaink, különösen azért, mert szakavatott történész szakemberünk és túravezetőnk, Lados Balázs tanár úr történetei nyújtanak visszatekintést a dicső múltba."
Ezekkel a gondolatokkal invitálta Oláh István, egyesületi elnökünk a tagságunkat az első tematikus kirándulásra, amelyre szeptember 23-án és 24-én került sor. Íjásztársainkon kívül csatlakoztak még hozzánk pátyi hagyományőrzők és néhány kedves barátunk is, akik nagyon érdeklődnek történelmünk és annak megélése iránt is.
Így aztán minden adott volt egy élménydús emléktúrához: a 37 fős társaság, egy elképesztő tudású és felkészültségű túravezető: Lados tanár úr, egy bravúros buszvezető hölgy: Adrien, és mindezt még a szomorú esős idő sem ronthatta el.
A pozsonyi csatáról kevés forrás maradt fenn, csak néhány német évkönyv említi, ezért a részleteket nem ismerjük. Azt tudjuk, hogy 907. július 4. és 7. között zajlott. A források is megsemmisítő magyar győzelemről írnak és az is tény, hogy a csata után 1030-ig nem is indul nyugati támadás magyar terület ellen. A pozsonyi csata jelentősége tehát tagadhatatlan. Az események rekonstruálásában segít a korabeli harcászatra vonatkozó tudásunk, a környék német helységnevei és a terep ismerete.
A kirándulás első napján Pozsonyligetfalu döbbenetes méretű lakótelepei mellett elhaladva eljutottunk Hainburgba. A városka határában áll a Barnahegy (Braunsberg), ahonnan a hagyomány szerint Árpád vezér irányította a hadműveleteket. A hegyről nagyon jó belátható a környék, a csata első napjának terepe. Szinte magunk előtt láttuk a szoroson előrenyomuló bajor nehézpáncélosokat, és az oldalról rájuk törő magyar könnyűlovasokat, akik itt hatalmas mészárlást végeztek. A támadást valószínűleg Árpád fiai: Tarhos, Üllő és Jutas vezették. A csata rekonstruált részleteinek felidézése után megemlékeztünk a Kárpátokból kitelepített németekről, akiknek itt emlékhelyet állítottak.
Deutch-Altenburg, azaz Németóvár Mária templomát Szent István királyunk kezdte építtetni hálatemplomként (neki még biztos forrásai lehettek a pozsonyi csatáról!) és Nagy Lajos királyunk fejezte be egy gyönyörű gótikus szentéllyel. Mellette egy kisméretű körtemplom, ősi motívumokkal (oszlopfők, freskó) díszítve. A közeli parkban Szent István szobra áll, amelyet ausztriai magyarok emeltettek. Itt koszorúztunk. A közelben áll „Árpád kurgánja”. A hagyomány szerint Árpád temetkezési helye, ámde ezt a terepen végzett ásatások (a 20. század elején) nem támasztották alá. Sebaj. A dombon áll egy Árpádnak emléket állító kopjafa, itt is megemlékeztünk honfoglaló fejedelmünkről.
A közeli Carnuntumban is áll egy csodálatos körtemplom (most éppen körbeállványozva), illetve egy késő római amfiteátrum és gladiátoriskola (múzeum), amely körül a pozsonyi csata második napján tombolt a harc. Körbesétáltuk a helyszínt, ezután buszunkkal elhaladtunk a németül Csonterdőnek (Ellenden Wald) nevezett sík területen a Duna déli partján, ahol valószínűleg a bajor sereg tömeges lemészárlására került sor. Ezt osztrák ásatási eredmények is megerősítették.
Átkelés a Dunán. Persze, ma már a folyó sem olyan, mint egykor. Akkor jobban elterült, lassabb és mocsarasabb volt, sűrű erdőkkel a szélén. Innen tudták elődeink nagy íjász bravúrral felgyújtani a német hajóhadat, amely a folyón szállította a nehéz fegyverzet egy részét és a német sereg élelmiszer készleteit. Ellátmány híján a németek hamar lépéskényszerbe kerültek, minél előbbi összecsapást akartak. Ettől kezdve a magyar seregnél volt az irányítás. A homokpadokkal tarkított Dunán észrevétlenül át tudtak kelni a lovasok július 6-án éjszaka, és rajtaütöttek Luitpold bajor herceg főseregén az északi parton. Így végül is a Duna két partján és a folyón érkező, összesen 3 részből álló támadó sereget a magyarok nagyon jó taktikával és a merész haditerv pontos kivitelezésével részenként semmisítették meg.
A kirándulás másnapján Dévény várát, a dévényi szorost néztük meg, és a magyar országgyűlésnek sokáig helyt adó koronázó várost, Pozsonyt sétáltuk körbe, részben az egykori koronázási körmenetet jelölő, az utcakövek közé rögzített kis koronajelek mentén. A lenyűgöző koronázótemplom kriptájában sajnos nem lehet azonosítani az ott eltemetett neves személyiségek helyét, hiányoznak ugyanis a táblák, az elhunytak nevével. Pázmány Péter temetési helyét sem találtuk meg. Az egész kripta elhanyagolt, mintha még nem fejezték volna be a felújítását, holott egy modern táblácska szerint 2022-ben európai uniós forrásokból elvégezték a templom és a kripta felújítását. Érdekes…
Rómer Flórisról a mellszobra előtt emlékeztünk meg, szobrát nemzetiszínű szalaggal vettük körbe. Őt tartják a magyar régészettudomány megalapítójának. Az 1848-49-es szabadságharcban először közlegényként, végül már századosként harcolt. A szabadságharc után börtönbüntetést kapott. A fő vádpont ellene a nevének a magyarosítása és a harcra buzdítás volt. A szobor, ami Stróbl Alajos alkotása, a régi városháza egyik sarkában áll. (Elég szerény hely a város tudós szülöttjének.)
A kirándulás utolsó megemlékezése volt talán a legmegrázóbb. 2015-ben került nyilvánosságra az a döbbenetes mészárlás, amit Pozsonyligetfalu mellett, több 2. világháborús bunkernél követtek el 1945 júliusában. Koszorút helyeztünk el a 6. számú bunkernél „a ligetfalui gyűjtőtáborban kivégzett több száz német, magyar és szlovák nemzetiségű polgár emlékére”. Az áldozatok döntő többsége német és magyar volt, köztük 90 felvidéki levente és 60 gyermek. Az emlékhely nagyon szerény és nehezen megközelíthető. A terület azért rendben van, valaki a füvet is nyírja. Igaz, a 6. számú bunker múzeum, kéthetente szombat délutánonként látogatható. Mi vasárnap délután hajtottunk fejet az ártatlan áldozatok előtt és együtt mondtunk el egy Miatyánkot.
Vélemények a kirándulásról:
Kedves íjászok! Egy nagyszerű kiránduláson vettünk részt! Ezt az érzést nem tudom szavakba önteni!
Sanyi
Íjászok, kedves útitársak!
Magam is a két elkápráztatóan szép és érdekes nap hatása alatt vagyok. Az élmények tolulnak, de előbb-utóbb leülepedve szép és tartós emlékké válnak. Sok évtizedes vágyam vált valóra azzal, hogy nemzetünk legnagyobb, férfiasan megvívott honvédő csatájának helyszínét megtekinthettem. Ezt az örömöt most az is tetézte, hogy azokkal az emberekkel, bajtársakkal tehettem, akikkel egy ügyért, a hagyományőrző íjászat helyi és talán határon túli felvirágoztatásáért cselekszünk és mára látható eredményeket értünk el!
István
Kedves Íjászok!
Köszönjük a meghívást erre a tartalmas kirándulásra! Nagyon örülök, hogy ilyen érdekes, új ismeretekkel gyarapodtam. Tisztelet illet mindenkit, aki a hagyományainkat tovább viszi. További jó egészséget kívánok ehhez!
Éva
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a rengeteg élményt nyújtó kiránduláson. Külön köszönöm a Tanár úr elképesztő idegenvezetését, szívügyemről a POZSONYi csatáról, nem különben a profi buszvezetőnknek Adriennek a kellemes utazást. Nem aktív íjászként külön élmény volt utazás közben a jó hangulatú társaság. Huj, huj hajrá!!!
Sándor
Képek az emléktúráról
